2009. május 19., kedd

Gyümölcspalacsinta

A férjem mindig azt hajtogatja, hogy olyan ételekről írjak, amiket az egész család (de legalább ő) nagyon szeret...


Az események leírásában a következő pont, hogy március 23-án meglátogattunk egy családot, akik már 2007 szeptember óta nyers koszton élnek.

Az Excalibur aszalóra már februárban beruháztunk, hiszen az kell a nyers étkezéshez, indokoltam férjemnek is. De nem mertem belevágni az aszalásba, nem tudtam, hogyan kezdjek bele.

Nahát, ismerőseinknél néhány órás, alapos nyersétkezési ismeretcsere, és közös élő ebéd után neki is láttunk egy adag édes kréker elkészítésének.
Itt kóstoltuk először a kosárkát epres töltelékkel, az alma-banán palacsintát kivikrémmel. Nagyon ízlett, még Jázmin lányomnak is:-).


Az úton hazafelé (jó hosszú volt...) eldöntöttem, hogy akkor ebbe az irányba továbblépünk. Ezt követően nem is főztem, csak egyszer sütöttünk hagyományos palacsintát, ami messze alulmúlta nyers társát, és meg is feküdte a gyomrunkat estére... Illetve a télire eltett lecsóval, kis kenyérrel egészítettük ki ebédeünket néha.

Az "áttérés" után az édes ételekkel előbb megbarátkoztunk. A kedvenc hamarosan a "gyümölcspalacsinta" lett. Eredeti receptjét ismerőseinktől kaptuk, de Gittánál is megtaláltam.

Néhány dolgot változtattam a tésztán:

Mivel nem túl gazdaságos, ha az aszaló egy-két tálcával megy, mi mindig telerakjuk. Egy tálcára 700 grammot jó felkenni, így egy teljes adag 6,3 kg. Ebből nálunk általában 5 kg alma, 1 kg banán, vagy más gyümölcs, és 0,3 kg méz.



Íme saját próbálkozásaim fotói:







A töltelék itt kb 1 cm-es tahinicsík (tahini+méz), majd vékonyan sárgabaracklekvár (még hagyományos, de biztosan tökéletes lesz áztatott aszalt barack+méz turmixolásával is). Díszítésként áfonyaöntet, de lehet a Gittánál olvasott csoki/karoböntet is. A férjemnél ez a favorit:-).



Még egy változat:




A sötétebb palacsintánál 5 laphoz kb. 1,1 kg szedret, 2,1 kg almát, 0,2 kg mézet használtam, és kb 100 g csalánt! Az ízében fel sem tűnt a csalán, de a jótékony hatása egyértelmű:-). Egy laphoz tehát kb 220 g szeder, 50 g méz és 400 g alma, egy marék csalán kell.

Ezt az adagot alma+banán+mandula+méz keverékével töltöttem, áfonyaöntettel díszítettem.
(Ezek azért ilyen ráncosak, mert ekkor még nem a teflex alátétet használtuk, hanem sütőpapíroztunk, azon pedig ilyenre aszalódik.)


Tapasztalataim szerint jót tesz a gyümölcspalacsintának, ha megtöltve áll egy kicsit, hogy megpuhuljon, különben kicsit rágós.

De még számtalan variáció van a fogyasztására, például önmagában, két különböző színűt és alapanyagút szorosan összefogva és felcsavarva, banáncsíkot beletöltve, vagy akármilyen kedvenc, édes töltelékkel megtöltve.


Mi általában reggeliként vagy vacsoraként fogasztjuk, csalános gyümölcsturmix vagy natúr gyümölcs kíséretében. Hogy laktatóbb legyen, érdemes vagy olajos magvas krémmel tölteni, vagy elfogyasztani néhány szem mandulát, törökmogyorót, diót stb. mellé.


Jó étvágyat, jó alkotást!

3 megjegyzés:

  1. Klári, ezek nagyon szépek! És micsoda mennyiségek! Én eddig azt hittem, hogy én készítek sokat, de nem!
    A tahini nem sós? Én egyszer vettem tahinit, de érezni lehetett az ízén, hogy pirított szezámmagból készült, és sós volt. Te milyet vettél? Vagy te magad készítetted szezámmagból édesre?

    VálaszTörlés
  2. A tahinit egy ismerősön keresztül nagyban szereztem, nem sós az íze. A csomagolás török volt, és összetevőként csak "100% természetes szezámmag" szerepelt. Ettől függetlenül nem kizárt, hogy pirított... Mézzel összekeverve mi nagyon szeretjük.
    A mennyiség tényleg nem kicsi... Mivel nem desszertként fogyasztjuk, és hetekig el is áll, ezért inkább ritkábban csinálunk teli azsalóval.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon gusztusos, kreatív, eredeti!
    Az aszalóról nincs esetleg képed?
    Nekünk van egy aszalónk, gyümölcsöket szoktunk nyáron vele aszalni, illetve paradicsomot, srépát.

    VálaszTörlés