Egy kis zöldség...

Mint írtam, előbb a gyümölcsös, édes ízekkel barátkoztunk meg. Csak ebédre szoktunk zöldségsalátát enni sós krékerrel (férjem, lányom főként házi zakuszkával, szójapástétommal, mivel az élő pástétomok általában csak nekem ízlettek...).

Egy pár hét után azonban ezt kezdtük megunni, főként Jázmin, aki nagyon szerette a salátát, amíg volt mellé valami hagyományos köret, fasírt. De amióta áttértünk csak salátára, nagyon keveseket evett belőle, krékerekből szintén.

Ebéd előtti alvásából felébredve hamarosan el is kezdte mondogatni, mikor az evéssel próbáltam becsábítani, hogy "Nem finom a ebéd!". És indult is a szomszédba a gyerekekhez játszani, ebédet és kenyeret kunyerálni. (A ház első részében egy 4 gyermekes család él, kedves barátaink.) A gyerekek már csak ilyenek... Jázmin az a típus, aki megszerzi azt, amit szeretne...

Férjemmel úgy döntöttünk, hogy ez így nem maradhat, így az étrendünkbe ideiglenesen (???)visszaillesztettük a házi sütésű, "komplettált" kenyeret: kismalomban megőrlök mindenféle gabonát (pl. búza, zab, árpa, barnarizs, amaránt, hajdina, köles + kukoricadara) és hüvelyest (pl. lencse, vöröslencse, sárgaborsó, szójabab; mindegyikből egy-két ek.), amit csak találok, és olajos magvakat teszek hozzá (tökmag és napraforgó egészben, len- és szezámmag őrölve), kevés fehér liszttel (max 30 %) lágyítom a tésztát. Az élesztőt kis méz+ víz+ liszttel bekovászolom (egy adaghoz 1/3 is elég).

Jól leírtam a receptet, pedig nem is ezt akartam... Addig nem fogjuk ezt elhagyni, míg ízben és állagban legalább hasonló élőt nem sikerül alkotnom. Egy próbálkozásom volt már, az összetevőket csíráztatva használtam. Az arányok nem voltak ugyanazok, és kissé savanykás is lett, így nem az igazi... Ha sikerül, megosztom veletek is:-).

A másik dolog, ami egyértelműen hiányzott Manónak (így becézzük), az a leves. Furcsa, mert mindig is ritkán főztem ilyesmit (férjem szerint minek főzzük meg a vizet, és esszük meg úgy). Amikor a nagyszülőknél, vagy vendégségben kaptunk levest, mindig teljesen "bezsongott tőle", csak azt akart enni.

Gondoltam hát egyet, és elkészítettem neki első élő zöldséglevesemet:

Hozzávalók:

1 kis fej karfiol
1-2 szál répa
pár marék mungóbab csíra
víz
só, vegamix (ételízesítő só és bors nélkül)



Nagyon egyszerű, és finom!

A répát 1-2 mm-es szeletekre vágtam, a karfiolt apró rózsáira szedve aprítottam hasonló méretűre.





A karfiolt csak sóztam, a répához adtam vegamixet is. Azért jó besózni, mert akkor levet ereszt, kicsit megpuhul, de persze azért roppanni fog. Fél-egy óra állás elég neki, de ha több, az sem baj.


Kicsit kitettem a napra, hogy melegedjen, és puhuljon jobban (utóbbi nem biztos, hogy megvalósult). Közvetlenül fogyasztás előtt összeborítottam a zöldségeket, majd nyakonöntöttem a kb. 40 fokra melegített vízzel.


Ahogy Jázmin meglátta a levest, rögtön volt kedve ebédelni!:-)


És még a szomszédéknak is ízlett!

A mungóbab csírája olyan ízű, mintha zöldborsó lenne, Jázminnal magában is rengeteget meg tudunk enni belőle.

A leves másik változata, adzuki bab csírájával, és karalábéval, káposztával kiegészítve, és a kedves Fogyasztóval:







Férjem unokatestvérééknél a kettő öszvérét próbáltuk ki: volt benne mungóbab csíra, répa, karfiol, karalábé, és káposzta is, plusz fűszerezésként Alnatura bio fűszerkeverékből egy kevés. Ez is nagyon jó lett!:-)

A variációk száma végtelen!

Mivel a fehérrépának csak az ízét szerettük a főtt levesben is, kipróbáltam, hogy keveset a zöldségek közé reszeltem, illetve petrezselyem és zellerzöldet is daraboltam hozzá. Ez is egy (l)ehetőség, a többit a fantáziátokra bízom!:-)

Jó étvágyat!